4 hónap Linzben

Tegnapról 1-2 gondolat, történés:

1.) Egész nap nagy volt a mozgás: mindenki vitte az értékeit a szomszéd házból. Mint ma megtudtam, egyelőre lakhatatlan az egész, mert kb 9 órán keresztül oltották a tüzet vízzel, így most meg kell várni, amíg kiszáradnak a falak és új tető kerül a házra. Jelenleg épp az égett tetőt vadásszák le daruval. Dominikkal tanakodtunk, hogy vajon mi mit csinálnánk, hová mennénk a 4 gyerekkel ilyen helyzetben. Tanácstalanok maradtunk.

2.) Nagyon aranyosak voltak a fiúk. Nekiálltak sütit sütni, a szomszéd Emili vezetésével. Egész pontosan mindenki a saját feje után rakosgatta a sütihez a hozzávalókat, de főleg Emilinek volt beleszólása a dolgokba. Végül amikor már úgy ítélték, hogy ízre és állagra elfogadható, akkor kisütötték a "kotyvalékot": Jankó a sütőben, Laci pedig úgy, mint egy palacsintát (palacsintasütőn, megforgatva!!). Amúgy egész elfogadható ízük lett.

3.) Este pedig váratlanul Leonardo barátom csöngetett be hozzám. Egyszercsak ott állt az ajtóm előtt. Gondolom megint szuper arcom lehetett, mint mindig, ha meglepődöm! Elhívott sétálni és dumálni. Épp az egyetemről jött haza, amikor úgy döntött, hogy meglátogat. Ő Potzdamban tanul, emellett egy közeli mexikói étteremben dolgozik néha. (Ez azért fontos, mert állítólag egész olcsó. Majd teszteljük!)

Ma:
Jelentem, mától van kulcsom a fürdőszobámhoz!! (Ez volt az egyetlen helység, amit nem lehetett zárni.) Végre nem kell rettegni, ha egy egész vendégsereg van itt!
Na jó, azért ez nem volt olyan egyszerű! Lényegében kiszabadítottam a (kicsit bepenészedett, berohadt) zárat az ajtóból, elvittem egy kulcsmásolóhoz, hogy adjon bele egy kulcsot. Ez az emberke keresett, sőt talált is egy megfelelő példányt, de mivel be volt rohadva (pardonn, ragadva!!) a nyelv, ezért kicsit (nagyon) megcsiszolta, megtisztogatta az alkatrészeket, így mostmár minden olajozottan működik. Én pedig itthon visszaszereltem a zárat az ajtóba, és próbálom megszokni ezt az idilli állapotot, hogy ne kerüljek kényelmetlen helyzetbe a vendégeim előtt.
 

Tegnap este jöttem vissza egy kis budapesti ügyintézés után Berlinbe. Szerencsére (??) Pesten is pocsék az idő, így nem fájó szívvel jöttem el a melegből, ami egyébként tök hideg volt. Már megint meglepődtem azon, hogy milyen kicsi a világ: lépten-nyomon olyan ismeretlenekkel ismerkedem meg, akikkel van közös ismerősünk.

Tehát eljött a berlini létem utolsó, ám annál sűrűbb és izgalmasabb szakasza. Már a kezdet is izgalmas volt: nem tudtam hazajönni, mert kiderült, hogy kiégett a szomszéd ház, így senkit sem engedtek a közelébe. (Egy rendőr nekem valami robbanást emlegetett, de nem részletezte.) Én kínomban elmentem egy Dönert enni, de még ez sem volt elég idő a tűzoltóknak. Gondoltam, addig felhívom Leonardo barátomat, akivel már hónapok óta nem is találkoztam, de ki volt kapcsolva. Végül Dominik adta a tuti tippet: hátulról meg lehet közelíteni a házat. Még szerencse, hogy van hátsó bejárat, így a fél világot megkerülve végre megérkeztem. Persze a tűzoltók egész éjjel itt voltak, reggel 8 körül ment el az utolsó kocsi. A szomszéd ház teteje teljesen leégett, mindenkit kilakoltattak még tegnap. Azóta is kicsit tűz (vagyis égett) szag van, ami gondolom még pár napig nem múlik el. Szerencsére nem lesz eső elvileg, de azért elég ciki tető nélkül élni. Nem is tudom, hogy mikor költözhetnek vissza a lakók!

Mint azt már egyszer megírtam: "Ember tervez, Isten végez." A nemrég bekövetkezett események után módosítanék. (Meg különbenis teljesen másról van most szó.) Mondjuk legyen az új mottó "Ember tervez, és Murphynek mindig igaza van. Még akkor is, ha nem veszed komolyan!"

Történt pedig vala, hogy a mai napot átolvastam itt a szép napsütésben. (Már amikor épp nem takarta egy ótvar felhő a Napot. - szerk. megj.) Végére értem egy jó rég elkezdett könyvnek. Kicsit nyomasztott a történet vége és fel is akartam frissülni, ezért felpattantam a kétkerekűmre, hogy vegyek a tegnap kifigyelt helyek egyikén egy lángost. Már odafelé tekerve gyanúsan sötét volt az ég, de az majdnem mindig ilyen itt Berlinben. Meg persze szöget ütött a fejemben, hogy fenn áll a lehetősége egy kis esőcskének, de én nem riadok meg ettől, mert mire hazaérnék, úgyis elállna. Nos, kiértem a placcra: épp egy koncert fogadott. Tetszett a zene, de elindultam a lángos után. Mire elértem a közelebbi bódét, hirtelen elkezdett szakadni. Áááh - gondoltam - mindjárt eláll! Kicsit sokalltam a 3,50-et egy lángosért, ezért megnéztem a másiknak az árait is. Mire odaértem, már nem hozott lázba a 2 eurós lángos sem. Inkább elindultam hazafelé. Pár métert haladtam, amikor sikoltozó lányok rohangálására lettem figyelmes. Egy szó mint száz, borsónyi jégdarabok kopogtak a fejemen. A fenének van kedve ittmaradni - hát hazaindultam. Mire hazaértem, már csak csöpögött az eső - meg belőlem is a víz. Nahát, ez a Murphy! Csak tudnám, hogy miért nem hallgattam a saját megérzésemre még induláskor!! (Pedig ez olyan "női megérzés" volt...)

Persze hazafelé volt időm elmerengeni sokmindenen. Eszembe jutott például egy ugyanilyen történet. Néhány éve augusztus 20-án (de nem azon a nagyon viharoson, hanem a következő évben) Balatonon voltunk és lementünk szörfözni. Ahogy a strandra értünk, rákezdett az eső, pedig már a vízben volt a szörf. 1-2 percen belül már diónyi jégdarabok hullottak alá. Végül nem bírtuk már a fa alatt és ahányan voltunk, betuszkoltuk magunkat egy 1 m2-es öltözőbe. Persze nem szörföztünk, mert elegünk lett az időjárásból, meg hideg is volt, meg tudtuk, hogy aggódnak értünk (telefon híjján nem tudtuk értesíteni az otthoniakat arról, hogy élünk - mert ki visz a satrandra telefont???). Na, most Sára húgom lázadozna mert ő volt az egyetlen okos, ugyanis ő nem akart a parton vizes lenni, ezért mentőmellényestül elvonult a strand büféje mellé, és tető alól nézte, ahogy egyenként futunk abba a picike öltözőbe.

Most épp kinéztem az ablakon: hét ágra süt a nap... :-)

... avagy a kultúrák karneválja. Ez a neve annak a kulturális eseménynek, ami most a napokban van itt Berlinben. Különböző népek, népcsoportok vonulnak végig az utcán kamionokon és énekelnek, zenélnek, táncolnak, különböző mutatvánokat adnak elő (hullahoppkarikáznak, zsonglőrködnek stb...). Kicsit olyan, mint Fehérváron a Királyi Napok. (Bár az az igazság, hogy eddig egyszer voltam csupán Királyi Napokon, és az is csak egy pár óra volt.) Állítólag magyarok is vannak, de mi nem láttuk most őket. Viszont van egy tér, ahol - szintén ennek a programnak a keretében - bódék vannak felépítve és ott árulják a népek a portékáikat. Délelőtt (Szilvi unszolására) kinéztem. Hajnali 10-kor még álmos bódétuljadonosok keresték az ajtót, fél 11-kor pedig kezdtek kinyitni egy páran. Találtam két magyar lángosost. Az egyik még nagyon zárva volt, a másikat már éppen nyitogatták.

Nem rég értünk haza erről a kamionos felvonulásról. (Találkoztunk magyar nézőkkel is!) Négy gyerekkel voltunk ott. A Szilvi megitatott velem valami rémes koktélt. Még mindig szédelgek tőle. Tulajdonképpen elég nagy felelőtlenség volt ez a Szilvi részéről, mert bő negyedóra múlva fel kell mennem fektetni... De szerencsére, már azt hiszem elég rutinos vagyok. :-)

Éééés most kivételesen képek is készültek. 1-2 lövés kifejezetten a férfi olvasóimnak készült! Enjoy them! :P

Csak hogy az előző bejegyzésemhez kapcsolódjak: hétfőn megszavaztuk kóruson a nőt. (Úgy döntött a vezetőség, hogy a pasira nincs keret.) A szavazás kicsit érdekesen történt: Ki szavaz a nőre? Ellene? Tartózkodás? Ezek után vártam ugyanezt a pasival is, de az elmaradt... Utána felolvastak egy kedves levelet, amit a dánok küldtek, ill. megnéztük a videót is, amit szintén ajándékba küldtek.

És persze még a múlt héten kiderült, hogy miről is akartak velem beszélni! Természetesen rájöttek, hogy én még sosem fizettem a kóruskasszába, és most erre próbáltak buzdítani. Mivel nem is tudtam ennek a létezéséről, sűrű elnézések közepette mondtam, hogy akkor most májusra és júniusra berakok valamit. (Igazából úgy adtam át az a pénzt, mintha a fogmat húznák, de sajnos nem lehetett őket lebeszélni az én hozzájárusomról.)

Hétvégén itt volt Móni és Tomi. Ők (voltak) az esélyes utód jelöltek. Az az igazság, hogy most két tűz között vagyok épp. Mindkét fél elmesélte nekem, hogy miért nem felel meg nekik a másik, de ugyanakkor nem tudják egymásról a véleményeket. (Úgy gondoltam, hogy nem az én dolgom a Szilviék felé jelezni azt, amit hallottam.) Annyiban maradtunk, hogy még nézelődünk.
Viszont rendkívül vicces volt hallani az anyukámtól és a Szilvitől is ugyanazt a véleményt/vágyat úgy, hogy nem is tudtak egymásról. Hogy érthető legyen: mindketten azt kérdezték tőlem, hogy a Witeknek nincs-e egy barátnője, aki szívesen kijönne a Witekkel, hogyha felveszik. Így persze mindenki jól járna, mert együtt lehetnének Berlinben, nem lenne gond a szállással és a barátnő sem maradna munka nélkül. Szegény Witek, ha tudná, hogy milyen álmokat dédelgetünk!! De csak holnap (csütörtökön) derül ki a felvételi eredménye. Egyébként ennek a barátnős álomnak csupán 1 szépséghibája van: Milena nem tud magyarul, mert lengyel. :D

Amúgy Witek is hazament hétfő este. Kedd reggel szállt le a vonatról elvileg. (A Facebook-os bejegyzései alapján meg is érkezett.) Az az igazság, hogy máris hiányzik, mert nincs, aki elmosogasson helyettem! Így másfél hét után ismét nekem kell egyedül... :S