4 hónap Linzben

Nos, nem múlhat el a mai nap újabb érdekesség nélkül. A múlt heti kórus után írtam, hogy új karnagyunk van. Mint ma kiderült (számomra), ez csupán egy próba volt, ma egy másik jelentkezővel próbáltunk. Ez egy (szakmailag) tapasztaltabb fiatalember volt, de valammiért kevésbé szimpatikus. Nem tetszik a mosolya. Olyan "kólás". Aki sok kólát iszik, annak furcsán kicsik lesznek a fogai. Mondhatni elrohadnak. Na, pont olyan! Állítólag nincs más jelentkező egyelőre, és a kórusnak jövő héten kell megszavazni, hogy kit szeretnének karnagynak. Csak egy picit bonyolult a dolog: mindenki a pasit szeretné (gondolom a tapasztalatai miatt), de nem igazán tudtak megegyezni az árban. Ez a pasi 100 eurót kér óránként. (Csak viszonyításképp: Yordan 60 ajró/próbáért foglalkozott velünk. 1 próba bő 2 órás...)

Egyébként ez a szimpátia - nem szimpátia nagyon élő probléma számomra. Van olyan osztálytársam (itt Berlinben), akit nem bírok elviselni, de nem tudom, hogy miért. Egyszerűen fizikai fájdalmaim vannak, ha beszélnem kell vele. Ezen sürgősen változtatni kell, mert így magammal is eléggé konfliktusba kerülök.

Az elmúlt hétvégén félreértések sorozata volt jelen. Na jó, egész pontosan kettő, de nagyon közel egymáshoz - minden szempontból.

Mint már említettem, pénteken volt a Vajdás osztálytalálkozónk, amit mi a Witekkel itt Berlinben "tartottunk". Írtam egy e-mailt egy barátnőmnek (szintén ebből az osztályból), hogy ha benézett, akkor írjon nekünk valamit. Így kezdtem a levelem: "A Witekkel nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mi volt tegnap az osztálytalálkozón." És a válasz: "ööööö... ok, most hogy így elolvastam, megértettem, de az elején nem nagyon tudtam, hogy mit is jelent ez a "Witekkel..." mert mondták, hogy Witek azért nincs ott, mert valahol külföldön van, de nem tudtam, hogy Berlinben..." Szóval félreértés ne essék, nem udvarolni jött ide a Witek, hanem felvételizni! Udvarolni otthon szokott - de nem nekem. (Mellesleg tegnap kezdődött neki a nagy kaland. Azt mondja, hogy ő már tudja, hogy kiket kéne felvenni és kiket nem. Természetesen ő bekerülne a saját megítélése szerint.)

A másik félreértés elég hasonló. Ez a barátnőm részletesen leírta, hogy kivel mi van az osztályunkból. Mindenféle gyűrűket is említett, sőt még egy olyan mondata is volt, amiben azt részletezi, hogy Annának és Tominak ugyanolyan a jegygyűrűje. Én pesze totál meglepődtem, hiszen a Tominak tavaly még menyasszonya volt, de nem az osztályból... Teljesen ráindultam a témára, és izgatottan meséltem a Witeknek, mire ő csak annyit mondott, hogy ez a mondat csupán egy írói fogás volt. És ő különben is ismeri mindkét félnek a párját.
Engem nem hagyott nyugodni a dolog! Különböző "partner gyűjtő" oldalakon kutattam (az FBI és a CIA hozzám képest gagyi), begyűjtöttem a megfelelő partnerekkel együtt a megfelelő adatokat, és láss csodát...! A Witeknek igaza lett! :-( De miéééééért?? [Na jó, most, hogy 3547546-szorra olvastam el ezt a pár mondatot, én is elismerem - és értékelem!! - ezt az írói megoldást vagy fogást vagy zsenialitást, miszerint tényleg úgy van, ahogy a Witek mondja....]

Hétfőn kiderült végre, hogy ki az új karnagy a kórusban: egy karvez szakos lány. Még nem végzett, de amúgy nagyon ügyes. 1-2 dolgot én másképp csinálnék, de azt hiszem, hogy így a székemben ülve könnyű nekem nagyszájúnak lennem.

Tegnap reggel megérkezett Witek, egy általános iskolás osztálytársam. Hozott nekem Túrórudit és még kakaós- és diós csigát is sütöttek nekem az anyukájával. :-) Vasárnaptól indul neki a nagy meló, ugyanis felvételizni jött a berlini Filmművészeti Egyetemre. Szegény nagyon izgul, már a felvételijéről álmodott az éjjel. Több mint 1000 emberből 40-en kerültek be erre az utolsó fordulóra és 12-t vesznek fel. Nem írom le, hogy szerintem van esélye bekerülni, mert nem szereti az ilyen kijelentéseket. ;)
Egyébként nagyon furcsa, hogy Pesten kb 10 percre lakunk egymástól és csak véletlenül futunk össze néha a metrón vagy az utcán. Itt persze van mit kipletykálni - főleg úgy, hogy elvileg ma van osztálytalálkozónk, csak mi ugyebár itt vagyunk...

A múlt héten megtaláltam egy barátunk blogját. Igazából már sok éve mondta az illető, hogy olvassam, de mindig elfelejtettem a címet. Hát most megtaláltam! És nagyon tetszik! Ez inkább egy (lelki)napló, mint egy tipikus blog - de tanulságos, az biztos! Nagyon tetszenek a gondolatai.

Frissült 1-2 képpel a "művész" galériám. Tavalyiakat is találtam, azokból is kitettem párat. Nézegessétek!! :-) Mára 20 fokot mondtak. Annyi talán nincs, de valóban ragyog a NAP!

Tegnap történt 1-2 érdekesség. Pl. kiderült, hogy Yordan, a kórusunk karnagya tanulmányi okokból mindenfelé lesz Európában, csak épp nem Berlinben, így újabb karnagyot kapunk. (Mielőtt valaki megijedne, hogy kit/mit szeret ez az ember; van egy felesége és 2 gyereke!! Szóval hetero...) Én még nem ismerem az utódot, de jövő héten ezt is megtudom. Mindenesetre Yordantól könnyes búcsút vettünk, mindenki elmondta a múlt heti koncertekkel kapcsolatban az észrevételét, így én is elmeséltem neki útravalóul, hogy nálunk hogyan szokás hangot adni 1-1 mű előtt. (Az ő megoldását az amatőrök nem annyira értékelik, sőt még a profik se nagyon.) Igazából itt volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, hogy ő nem tanult kórussal dolgozni, hanem mindent a zenekari tapasztalataiból hoz át. Ott pedig ugyebár nem kell ilyenekkel foglalkozni... Megköszönte és tudja, hogy ezt még gyakorolnia kell.

És - szintén - tegnap este 10 körül felhívott a Szilvi, hogy fel kéne mennem a gyerekekhez a biztonság kedvéért (akik már alszanak), mert neki el kell mennie a Dominikért. Tehát az történt, hogy Dominik elment futni délután, elesett, majd este sikerült rábeszélni, hogy mutassa meg egy orvosnak a fájós lábát. Persze eltörött... Szegény Szilvi pedig ma ment volna Bonnba barátnőzni, de így inkább lemondta az egészet mert "nem hagyhatom itt a Dominikot a 4 gyerekkel!". Persze szegény Dominik szíve szerint dolgozni is elmenne, csak hogy ne legyen a család terhére, de peche van, mert a biciklije a kórháznál parkol, mivel azzal ment a dokihoz. (Majd ha leveszik a gipszet, akkor lesz mivel hazajönni!) És 1 lábbal ugyebár nehéz autót vezetni.
És az külön komikus számomra, hogy pont tegnap beszélgettünk az iskolában az osztálytársaimmal arról, hogy a férfiak milyen nehezen viselik, ha betegek. Főleg, ha fáj valamijük! (Mondjuk a hasuk. :p ) Sajnos tapasztaltam már ezt! És a Dominik sem kivétel.