4 hónap Linzben

Hát, hogy is kezdjem... illetve ... fejezzem be?

Reggel 7:50-kor arra ébredtem, hogy sms-t kaptam, amiben ennyi áll: "10.45 körül érkezünk." Igazság szerint nem számítottam ilyen korai indulásra, így kénytelen voltam (utoljára!) kimászni az ágyamból, de furcsa mód nem kellett beágyazni, hiszen minek. Ez kicsit bezavart a rendszerbe: nem a megszokott rutin szerint kell cselekedni. Nem baj! Gyors reggeli: tegnapi ebéd maradéka. (Muszáj volt megenni, mert ételt nem dobunk ki!) Majd villám tempóban (utolsó!) mosogatás, és még be is kellett fejezni a pakolást. Na, ez eltartott egy darabig!

De hát minek is írok ennyit? Hisz' ebben semmi izgalom nincs! Nem is én lennék, ha nem történne velem valami bénázás! És íme, most ismét bizonyítok: lényegében kizártam magam a szobámból úgy, hogy  beragadt a kulcsom az épület egyik bejárati ajtajának a zárjába. Szerencsére kívülről, így nem fagytam meg, de eléggé megugrott az adrenalin szintem. Idő közben próbáltam kitalálni, hogy ezt hogy adom elő a szüleimnek: "Sziasztok, jó, hogy jöttök! Már indulhatunk is! A cuccaim...? Azok maradnak a szobában...! Biztonságos, zárva van...! Majd a következő fuvarral jönnek... Mondjuk holnap..." Vagy valami hasonló... Kétségbeesésemben bekopogtam a szomszédomhoz, hogy segítséget kérjek tőle, de neki sem sikerült kirángatni a kulcsot a zárból. Utolsó reménységünk az volt, hogy hátha ki van írva Frau Konradnak egy elérhetősége. De nincs! A "hivatásos betörőket" (én már csak így hívom a zár szakértőket) pedig nem akartam kihívni, mert momentán nincs fölösleges 100 euróm erre. Végül még egyszer nekiálltam szapulni a zárat, és láss csodát!: kijött félig a kulcs!!! Már csak egy nagyobb lendület, és kitéptem a másik felét is! (Remélem a zárnak nem esett komolyabb bántódása!)

Végül az ígért időpontban megérkeztek a szüleim. Fél óra múlva már indultunk is. Hazafelé nem volt gond, délután 4-kor már a csomagokat vittük fel.

Utólag nézve azért hasznos volt ez a linzi tartózkodás. És jobb is volt, mint vártam. Úgy érzem, hogy sokat tanultam, sok új embert megismerhettem, akikkel jó volt együtt dolgozni. Talán ezek a kapcsolatok meg is maradnak! (Bár igazság szerint én elég béna vagyok a kapcsolatok megtartásában. Most itt az alkalom, hogy ezt megcáfoljam!) Csupán 1 hátrányát érzem a kinti életemnek: nem igazán látom át, hogy most mi lesz a tanulmányaimmal a továbbiakban. Remélem sikerül mindenből levizsgázni és elintézni a papírokat, de ez sok időt és szervezést igényel. Sajnos az ELTE-n nem tapasztaltam még olyat, hogy segítenék a diákokat, így alapjában véve nem számítok semmi jóra.

Azt nem mondom, hogy új élet és új kezdet előtt állok, de abban biztos vagyok, hogy nagyon izgalmas hetek várnak rám.

Akkor hát üdv mindenkinek Itthonról! ;)

A tegnapi napomat teljes egészében rászántam arra, hogy a papírmunkákat elintézzem. Reggel a városházán kezdtem a napot: kijelentkeztem. Azt vettem észre, hogy itt nagyon kedvesek és segítőkészek az emberek, ha segítséget kérek. Nem igazán tudtam, hogy mit kell csinálnom a "kijelentkezés" címszó alatt, így bementem, egy éppen megürült ügyintéző bácsihoz odaálltam, és elmondtam neki, hogy külföldi vagyok, ebben a szemeszterben itt tanultam, de itteni tanulmányaimat most befejezem, hazaköltözöm, ezért ki kell jelentkeznem, de nem tudom, hogy mit kell tennem. Odanyújtottam egy papírt, mondván ez lehet, hogy szükséges. A bácsi elolvasta, majd megvilágosult fejjel vidáman dudorászva kattintgatott a számítógépen, kinyomtatott egy papírt, amit alá kellett írnom, és ezzel végeztem is. Nehezen hittem el, hogy azért sétáltam ennyit az esőben, hogy 10 percen belül elintézze nekem ezt egy vidám, kedves bácsi. (Már szinte hiányzott a magyar savanyú-pofa, rosszallás és egyéb bénázás...)

Ezután siettem tovább az egyetemre, mert a helyi HÖK-ösök (vagy egyéb minden-lében-kanál emberkék) ingyen reggelire hívtak. Gondoltam eleget téve a meghívásnak, eszem egy keveset, majd az erasmusos emberkéket környékezem meg. Ez néhány óra várakozás után sikerült is, ugyanis nem egyeztettem velük időpontot, így nekik nem volt annyira alkalmas ez a szeánsz... :-) De végül kb. félóra alatt mindent kitöltöttünk, kinyomtattunk, aláírtunk, lepecsételtünk.

Kora délután volt az utolsó énekórám. Nagyon tetszett, mint mindig. Itt is elbúcsúztam a tanártól, aki mindenféle jó tanáccsal látott el a továbbiakhoz.

Rögtön innen mentem - volna - a félév folyamán felgyűlt fénymásolás és nyomtatás árát kifizetni, de az illetékes iroda 13 órakor bezárt. Ekkor kb. délután fél 3 volt. Ismét irány az erasmusos iroda, ahol már szinte agyvérzést kaptak, amikor megláttak. Megint elmondták, hogy túl későn jövök és túl későn akarom ezeket elintézni. (De most mit csináljak?? Aznap délben még nyomtatnom kellett!) Végül odaadtam 3 eurót, hogy fizessék be. Mondtam, hogy ha kevés, akkor májusban (amikor a Christian Budapesten lesz) kifizetem neki a maradékot. Utólag jobban utánaszámolva szerintem csak 2,5 eurót kellett volna fizetnem. Mindegy, úgy döntöttem, hogy ennyit megengedhetek magamnak!

Ma már csak rendet rakok, pakolászok, megeszem az utolsó kajamaradékokat. Furcsa, hogy milyen gyorsan eltelt ez a 4 hónap! Mindent összegezve úgy érzem hasznos volt. És nyilván ezt főleg azoknak köszönhetem, akik rábeszéltek erre, de főleg az otthoniaknak, akik mindenben támogattak.

Holnap dél körül érkeznek a szüleim, így ismét könnyű dolgom van a hazaköltözéssel. :-)

Majd még lesz egy búcsú bejegyzés is, ígérem! ;-)

2 napja volt egy nyelvtan vizsgám, amitől nagyon féltem. Ma jött az eredmény: sikerült!! Ma megtartottam az itteni utolsó tanítási gyakorlatomat. Egy moldvai táncot, az ördög útját tanítottam meg az osztrák harmadikosaimnak. A tanároknak nagyon tetszett, el is kérték a CD-t, hogy később is elővehessék. A tanítás végén elbúcsúztatott az osztály: énekeltek nekem egy szép kánont, ami arról szólt, hogy minden szépet és jót kívánnak nekem, ill. kaptam egy osztályfényképet egy papíron, amit mindenki aláírt. Utána pedig meghívott minket a tanárunk egy pirítósra és egy narancslére az iskola melletti kis Imbiss-be. Közben kötetlenül társalogtunk, meséltem nekik az egyetememről (ELTE), és mellesleg így utólag bevallottam, hogy sok mindent nem szeretek ott. Megállapították, hogy sokkal jobban megy nekem a német, mint a félév elején. (Így visszagondolva: az első kérdéssorozatomat, amit föl kellett tettem az osztálynak, felolvastam, mára pedig már semmit sem írtam le, csak azt gondoltam át, hogy mit milyen sorrendben mutatok/mondok.) Sajnos sietnem kellett tovább, mert délután Astridával tartottunk egy kis 10-15 perces órarészletet egy erasmusos órán és még volt dolgunk az utolsó pillanatokban is. Ma valahogy szokatlanul jól ment a váltás németről angolra. (Azt figyeltem meg, hogy nehezen megy a nyelvek közötti váltás, és ez határozottan előjön ilyenkor, amikor egész délelőtt németül beszélek, majd délután hirtelen angolul kell. Általában megnehezíti a kommunikációm elejét.) Az órarészlet egész jól sikerült - szerintünk - és ez a lényeg.... :-)

Ahogy közeledik a hazaút, úgy sűrűsödnek az elintéznivalóim itt is. Már kénytelen vagyok ezeket felírni, vagy egyszerűen csak öregszem...! (Bár eddig is felírtam... a naptáramba. De oda most nehezen fér.)

Mindenki azt kérdezi tőlem, hogy örülök-e, hogy hazamegyek. Erre soha sem tudok határozott igennel vagy nemmel válaszolni. Persze, hogy örülök, hisz' imádok Otthon lenni, de ugyanakkor rengeteget kell tanulnom és ezt kevésbé várom, ennek nem annyira örülök. Márpedig most ez a 2 dolog számomra nagyon összefügg!

Úgy tűnik, hogy nem csak nekem volt sikeres nap a mai: egy húgom sikeresen államvizsgázott, így otthon is nagy az öröm!

Lassan megyek aludni, mert holnap jön Frau Konrad és megnézi a szobám, hogy mennyire szedtem szét. :-)

Tegnap este volt szerencsénk (egy tantárgy keretében) megnézni a Faust premirjét, orosz rendezésben, Sokurov-tól (egész pontosan "Göthe után szabadon").  Ez a Faust-tetralógiának az utolsó része volt. A bő 2 órás kis "szösszenet" igazából nem nagyon tetszett, de most, hogy aludtam rá egyet, határozottan jónak tartom. Főleg a zenéjét! (Azt mindenképp meg akarom szerezni előbb-utóbb!!) De azért mégis azt gondolom, hogy rövidebb is lehetett volna... Mondjuk az se lenne rossz, ha elolvasnám a művet és utána még egyszer megnézném a filmet. (Szégyen ide, szégyen oda, de csak igen nagy vonalakban dereng a történet...)

Utána hazafelé Terezával beszélgettem. Neki sem nyerte el annyira a tetszését, de ennek ellenére kíváncsi Sokurov többi filmjére is. Csodálom ezt a nyitottságát! Én miért nem tudok így hozzáállni a dolgokhoz az első sokk után? (Később már megy...)

És szintén tegnap délben öten mentünk a mongol étterembe. 3 órán keresztül beszéltünk és ettünk egyszerre, úgyhogy nem annyira meglepő, hogy csak most kezdek éhezni...

Húha, lejárt a szusszanóidőm, megyek és teszem a dolgom! :-)

Hát hol is kezdjem...? Karácsony előtt hazautaztam, hogy családi körben ünnepelhessek. Szerencsére elég sűrű volt a programom, úgyhogy volt akit le kellett pattintanom... Balázst is elbúcsúztattuk egy jó forraltborozós-társasjátékozós estével - a magunk módján - hisz' jelenleg Costa Rica-ban "termeli a GDP-t" 1 évig (hogy a sógorom szavaival éljek). És persze a nagylelkű felajánlásáról sem feledkezem meg! Volt még ezen kívül koncert, gólyahír, mézeskalácsház sütés, balatoni szilveszterezés kirándulással és bor kóstolással, szülinapozás, utazás, vizsgázás, kóruspróba... - a teljesség igénye nélkül.

3 napja jöttem vissza Linzbe. Szerencsére itt sem unatkozom: mindenféle hirtelen jött leadandó, vizsga és elintézni való erasmusos papír vár reám. Már szívesen túlesnék ezeken a dolgokon, de addig ki kell használnom ezeket az utolsó napokat! Jó lenne, ha széppé tudnám tenni valahogy az itt töltött időm végét, de egyelőre csak a gyomorgörcs jön, ha eszembe jut a hétfői nyelvtanvizsga. Szerencsére Tereza segít ebben: most egy mongol étterembe hívott. Ez lesz az utolsó alkalmam velük közösen jól teleenni magam, így igent mondtam.