4 hónap Linzben

Ejj, de régen írtam utoljára!!

Azóta nem sok minden történt. Kezdek belerázódni az itteni életbe. Lassan elfog a honvágy is, de szerencsére nagyon megnyugszom, amikor rájövök, hogy alig több, mint egy hét múlva hazamehetek. A nyelviskolában is egyre profibb vagyok: legutóbb hibátlan tesztet írtam, meg még 1 srác rajtam kívül. Most is lesz hétfőn, azt is legalább ilyen jól akarjuk megírni. Holnap lesz is nagy tanulás!!

Szilvi is maga mögött tudhatja a 2 hetes angliai turnéját. A gyerekek hősiesen viselték az anyjuk távollétét. Le a kalappal előttük! Meg szegény Dominiknak sem lehetett egyszerű, de igyekeztem neki segíteni, amiben csak tudtam.

Miki és a nővére (Zsófi) tegnap este érkeztek. Vasárnap indulnak Haza mindhárman (Nóri-Miki, Zsófi). Hazaköltöznek.

Tegnap Nóri bevitt a fitness centrumba, ahol dolgozik. 2 szinten van sok-sok gép, amin az emberek kondiznak. Ennyi a centrum. Ide természetesen CSAK nők léphetnek be. (Még jó hogy! A férfiaktól elmenne minden önbizalmam, ha mellettem húznák-nyomnák-emelnék-tolnák a súlyokat. Meg a szaunában is érdekes lenne...) Az elején Nóri megmutatta, hogy melyik gépet hogyan kell használni, aztán elment dolgozni. Figyelmeztetett, hogy ne hajtsam magam túl, mert meg fogok halni. Szerencsére nem tudtam magam halálra kondizni ("csak" 3 órát voltam ott), mert kiújultak az ezeréves térd- és bokapanaszaim. (A térdem még 10. osztályos koromban kezdett fájni edzések közben, a bokámmal meg csak nyár elején történt egy kisebb baleset - életem legnagyobb sportbalesete: bokarándulás. Mostanság kezdett rendbejönni, de most megint érzem...) Mindenki kíváncsian várta, hogy mennyire lesz súlyos ma az izomlááááááz, de sajnos (?) nem jelentős. Kb. semmi. Ami persze azt is jelentheti, hogy kondiban vagyok! :P (Hát igen,  gyerekek mellett néha muszáj, különben nem lenne jó vége 1-1 napnak.)

Ma reggel indult haza Miki. Valószínűleg hazaért, mert most épp vele beszél a Nóri a szomszéd szobában. Nekik szokásuk, hogy egy kulcsot benne hagynak a zárban, de általában úgy, hogy nem tolják bele annyira, hogy kívülről ne lehessenn kinyitni. Ma reggel is majdnem ezekkel a paraméterekkel rohantak ki a reptérre. Én pedig a nyelviskolába. Viszont amint magamra húztam az ajtót, eszembe jutott a kulcs: vajon mennyire van a zárba tolva?? Ha bezárom az ajtót, megtudom! Meg is tudtam! :-( De ilyesmikkel nem volt időm foglalkozni, mert egy kicsit lassan készültem el. Az iskolában nagyon jó volt. A kóreaiak és egy török megtudták, hogy Ungarn ugyanaz, mint a Hungary és ennek borzasztóan örültek, mert a Hungaryt azt ismerik, talán már jártak is ott. És még a francia tudományomat is villogtattam! A "warum" német szót kérdezte a tanár (Susanne) minden nációtól. Tudni akarta, hogy különböző nyelveken hogyan mondják ezt a gyönyörű szót. A tunéziai gyerek (Hassen) megint mellettem ült. (Tegnap is.) Tőle franciául kérte volna Susanne, de neki nem ugrott be. Nekem viszont beugrott, miután meghallottam spanyolul. Így franciául (is) én tudtam, bi-bi-bíííí!! :D

Hogy a kulcsos sztori végére érjek.... hazajöttem. A kulcs még mindig nem ment be a zárba kívülről. Fölmentem Wollenweberékhez, Szilvinek elmeséltem, hogy hogy jártam. Lényeg a lényeg, ki kellett hívni egy kulcsos embert (szerintem az is lehet, hogy egy hivatásos betörő volt), és ő 10 perc alatt kiszedte a bent lévő kulcsot - kívülről - kb. 70 ajróért cserébe. Kicsit hülyén érzem most magam. De amíg nem jutottam be a lakás(om)ba, addig jót beszélgettünk. Pl. nyelvtanulásról. Dominik mondta, hogy most épp egy kicsit depressziós, mert látott egy angol fickót a TV-ben, aki 10 nyelven beszél, és 2 hét alatt tanult meg németül. Mint kiderült, autista a gyerek, de hihetetlen nyelv érzéke van. Arra jött rá, hogy minden szó, ami KN-nel kezdődik, az kicsi és gömbölyű, és ami ST-vel, az meg vékony és hosszú. Most nézem a szótárt; a der Knoten (csomó) ráillik a szabályra, de a der Knast (börtön) aligha kicsi és gömbölyű.

Viszont holnap megyek egy koncertre, a Dominik munkahelyére: a Filharmóniára. A Filharmónikusok 12 csellistája ad koncertet. Dominik szerzett ingyen jegyet.

Ma görkorizni voltam Lacival a közeli játszótéren. (Sajnos Jankó korcsolyája nem került elő, pedig ő is szívesen jött volna, de kori nélkül sehová sem akart menni.) Gondolkoztunk azon, hogy a Nóri korijával megyek, de hiába, mert a 40-es kori elég kicsinek bizonyult a 39-es lábamra... (Ez biztos valami kínai számozás lehetett.) A játszótéren felöltöztettem Lacit: kori a lábára, térdvédő, könyökvédő, csuklóvédő. Öltöztetés közben azon morfondíroztam, hogy minek ennyi biztonsági felszerelés. Nem olyan nagy ez a gyerek, hogy veszélyeset essen. Miután elkészültünk, felsegítettem Lacit a padról, hadd furikázzon. A következő pillanatban a földön volt. Ekkor kezdtem sejteni, hogy mégsem fölösleges ez a sok védőfelszerelés, sőt talán kevés is. A következő kb. másfél órában feltörölte az egész játszóteret a gatyájával, meg minden bőrfelületével, ami kilógott a ruhája alól. Mutogatta is nekem a kezét, hogy milyen piszkos.
A nagy korcsolyázás után leültünk egy padra és néztünk 4 fiút, ahogy fociznak, kosaraznak, vagy épp a kettőt ötvözik: próbálnak kosarat rúgni. Németül beszéltek, de Lacika mondta, hogy valahogy máshogy beszélnek, olyan furcsán. Mondtam, hogy az egyik fiú biztosan török, lehet, hogy a többi is külföldi. Erre Laci közölte, hogy az összes török. (No, ennyit az 5 éves Lacika rasszizmusáról, - gondoltam - pedig az óvodában az óvónők és óvóbácsik között is van török, arab stb.)
Majd talált (Laci) egy 10 centest egy esőcsatornában. Nagyon megörült a szerencséjének, ezért hazafelé folyton azt leste, hogy hol talál még pénzt. (Érdekes volt azt látni rajta, hogy amíg nem volt semmije, eszébe sem jutott, hogy keressen. Amikor pedig rábukkant a pénzre, még többet szeretett volna. Sajnos így megy ez a felnőtt társadalomban is...)

Ma végre történt valami érdekesség is velem. Délelőtt Dominik itthon tanított, Ildikó pedig nagyon nyűgös volt. Dominik arra kért, hogy menjek el Ildikóval a közeli parkba, mert ott van egy kis parasztház, körülötte állatokkal. Reméltük, hogy Ildikó élvezni fogja a birkák, disznók, szamarak, kakasok és tyúkok társaságát. Közben pedig útba ejthetem a gyógyszertárat, ahonnét egy gyógyszert kellett elhoznom.
El is mentünk, de sajnos az út elég hosszúra sikeredett, mert Ildikó határozottan lassan közlekedett. A gyógyszertárat elintéztük, és a parkot is élvezte. Végül 11-kor (amikor már aludnia kellett volna) jöttünk el.

Délután pedig végre megnéztük egy kicsit a várost. Mint menet közben kiderült, egy igazi idegenvezető vitt körbe a robogóján. Most ültem életemben először robogón. Tök jó!!! Sajnos a bukósisakot nem úsztam meg. Próbáltam kibújni alóla, de Miki az mondta, hogy vagy fölveszem, vagy sétálok mellette. Így hát nem volt mit tenni, a fejemre kellett erőltetnem a sisakot. Nagyon vagány fejem lett tőle! Megmutatta a Szilvi és Dominik munkahelyét, meg a legfontosabb helyeket. (Még azt a kereszteződést is megmutatta, ahol megvágták a Taxi-s vizsgáján.) Mindenhol lefényképezett.

Estére pedig vacsorára voltunk hivatalosak: Wollenweberék (a család, ahol dolgozom) meghívtak mindhármunkat. Pizzát sütött Dominik. Nagyon finom volt, utána pedig fagyit is ettünk. (Erről nincsenek fotók.)

Tegnap nem írtam, mert este fél 12-kor fejeztem be a "műszakot". Akkor volt az első fektetésem. Azt hittem, hogy bonyolultabb lesz, de miután Ildikót letettem 7 előtt egy picivel, már sokkal könnyebben boldogultam.

Ma csak fektetés van/volt (jelenleg itt ülök az előszobábn [itt biztosan tudom fogni a lenti netet] és hallgatom, ahogy dumálnak a fiúk), de annyi a nehezítés tegnaphoz képest, hogy Lacikának egy barátja is itt alszik. Ő egy német gyerek, Leander. De megértettük egymást! :-) Ha valami nem volt világos, János nagyon jól tolmácsolt (7 évesen!). No, közben Ildikó kicsit felébredt, de jó gyerek, mert annyit mondtam neki, hogy aludjon, és rögtön visszafeküdt. Bezzeg a Lacika meg a Leander! Lassan rájuk szólok...!
Egyébként furcsa, de most 5 gyerekkel könnyebb dolgom volt, mint tegnap néggyel. Lehet, hogy csak azért érzem ezt, mert minden Leander körül forgott, így a 3 fiúval szinte nem is kellett foglalkoznom, csak a Katával.
No, a Kata... Tegnap Szilvi Katáról annyit mondott, hogy a párnája alatt van a cumija. Hát ezt a Kata is jól tudta, mert egyből ott kereste. Nem lepődtem volna meg, ha 1-2 cumi van a párna alatt. De annyi volt ott, hogy hirteln meg sem tudtam számolni. Ma valószínűleg elmosták azt a töménytelen mennyiségű cumit, így amikor kettesével adogattam a Kata kezébe a konyhában a csöpögtetőről az éjszakai kellékeit, könnyen megszámoltam. Kata kétszer fordult, mert idő közben elpotyogtak, én a maradékot vittem. Szívesen megtippeltetném a Kedves Olvasókkal, hogy mit gondolnak, mennyi volt a cumik száma! Én is meglepődtem: 11! (bocs, ez csak egy felkiáltójel és nem faktoriális.) Tizenegy cumi!! Hogy bír ki ennyit az ágyában?!?! (Lassan kitúrják a cumik a Katát az ágyból!)

Ma délben sikerült kijutni (Mikivel) a török bolhapiacra. Már az út is izgalmas volt: én még sohasem bicikliztem jeges havon. Mostmár ezt is elmondhatom magamról. A bolhapiac kicsit kultúráltabb volt, mint ahogy elképzeltem. Szinte mindent lehetett kapni: a kb. dédanyám korabeli igazi Singer varrógéptől elkezdve az "Elvis él" feliratú roggyant gitáron át a 2 manuálos elektromos orgonáig. (KoBa[k]! Itt eszembe jutottál! ;) ) Rengeteg bringa volt ott. Láttunk egy durván jót is: első és hátsó teleszkóp, dizájnos külső, tiszta.... lehet, hogy egyenest a gyárból jött. De közel 100 éve készült fényképek is ott voltak az eladó tárgyak között. Én csak egy kenyérsütőn és egy varrógépen gondolkoztam, de mivel bringával voltunk, sajnos nem jöhetett szóba. Miki viszont megpróbálja eladni egy videókártyáját (ott, a piacon). Átadta egy árusnak, és nemsokára visszamegy megnézni, hogy mi lett vele. Én javasoltam neki a Vaterát, de sajnos elfelejtette, hogy pontosan milyen típusú, és ott nem kamuzhat, itt meg simán.
Hazafelé a piacról majdnem (vagy teljesen? - nézőpont kérdése) elestem a jégen biciklizés közben. Miki mondta, hogy legalább történik velem valami, amit beleírhatok a blogomba. (Tessék, itt van! :P )

Délután már kicsit eldurrant az agyam ezen a képes izééén. Tessék, egy alternatív megoldás! (Remélem nem szúrtam el a hivatkozást! :S )

Most hallom, hogy lassan elfárad a 2 fiú. Már csak ritkán szólalnak meg, és azt is csak suttogva. Szívem szerint én is le/eldőlnék...