4 hónap Linzben

Tegnap a Jankónak volt egy iskolai fellépése. Az ő osztályuk furulyázott. A "mi" gyerekeink eléggé unalmasnak ítélték a műsor elejét (végülis csak a Jankóra voltak kíváncsiak, ők pedig a közepén voltak a műsornak), így a Jankó után közvetlenül hazamentek. Én maradtam még - több okból. Az egyik okom az volt, hogy kíváncsi voltam a nagyobbkra (reméltem, hogy az már élvezhetőbb rész lesz), a másik okom pedig titkon az volt, hogy megtaláljam Ildikó elveszett Maciját. (Az unalmas műsor közben kimentek játszani és velük volt A Maci is.) Hazafelé indulva szomorúan vették tudomásul, hogy A Maci gazdát cserélt valószínűleg.
Már én is indulóban voltam, az ajtóban álltam, csak még az Örömódát hallgattam a nyolcadikosok előadásában. Szemem teljesen ráállt A Macira. Mindenhol AZT néztem. Egyszercsak belépett a terembe mellettem egy nő, kezében A Macival!!! Azonnal rávetettem magam, és hirtelen csak annyit tudtam mondani, hogy "Bocsánat, ez a miénk!". (Azt semmiképpen sem akartam mondani, h az enyém, mert az milyen már...) A nő odaköhintett egy okét és pókerarccal ment tovább a dolgára. Én meg, mint aki jól végezte dolgát, zsebrevágtam a régi-új Macit, örömömben meghallgattam még néhány előadást, majd bringára pattantam és siettem haza a hírrel/szerzeménnyel. (Igazság szerint fáztam is, ezért volt a nagy sietség!) Persze volt itthon nagy öröm és boldogság; majd' elájult szegény Szilvi a meglepetéstől. Cserébe adott a kiselejtezett ruháiból, hogy tegyem el, ami tetszik. Le is nyúltam a vadi új pólót, ami Dominiknak nem teszik!

Ezt a Maci-mentős sztorit talán csak a Vándoros "kollégáim" tudják igazán értékelni. Sajnos ezt nem tudom 2 mondatban elmagyarázni. Elnézést kérek a többiektől! ;)

A szombati buli képei kikerültek a netre. (Hála Krisnek!) Ha lesz türelmem és időm, a másnapi "kirándulást" is kiteszem - terveim szerint - ugyanide. Nézzétek!! :-)

Amíg Kristófot várom a Skype túlsó felén, gondoltam íro(c)k... ;)

Tegnap este bulit tartott egy kóreai osztálytársunk (Daeun Lee), és az egész csoportot meghívta. Természetesen egy ilyen meghívásnak eleget kell tenni főleg akkor, ha szinte a szomszédban van. A buli jobb volt, mint vártam. Azt hittem, hogy hatalmas ivászat lesz és mindenki a hányásában fog fetrengeni. Legnagyobb meglepetésemre - noha volt ivászat - teljesen kultúrált volt mindenki, egy embert kivéve. Leo volt az egyetlen részeg. Ma írt is nekem egy mailt, hogy meséljem el, hogy milyen volt a buli vége. (Amúgy meg kegyetlen rosszul van...) Erre nem lehet mit írni, csak ezt: "hi, kösz, jól vagyok. nem tudom, milyen volt a buli vége, mert 3-kor hazajöttem. te Iñigo

Ma pedig - déli ébredésem után - a Wollenweber család vitt  magával egy fél napos kis erdei sétára. Csónakáztunk, a fiúk nagy erőkkel vettek üldözőbe egy vizisiklót - majdnem el is kapták! - majd a horgászháló elvesztése volt egy kisebbfajta mély pont Laci életében. A bátrabbja később meg is mártózott a tóban. (Én gyáva voltam.) Egyébként gyönyörű idő volt ma. Ha sütött a nap, határozottan meleg volt.

Kristóóóóf gyere mááááááááár!!!! Grrr!!

Ejj, de régen írtam már!!! Azóta voltam Otthon is. Ott(hon) is csupa izgalmas dolgok történtek velem. Pl.: Nagyhétfőn gondoltam benézek Vándorra. Írtam a Zsuzsának (karnagy) egy sms-t, hogy lesz-e próba. Fél perc múlva felhívott, hogy próba ugyan nem lesz, de este 6-ra menjek a MüPába fellépőruhával és 3 (adott) kottával. Kérdeztem, hogy mi ez a nagy felhajtás. Kiderült, hogy Nemzetközi Kórusverseny van, és indult a kórus vegyeskari kategóriában. Én próbáltam mentegetőzni, hogy már nagyon régen énekeltem utoljára, de a Zsuzsa finoman értésemre adta, hogy őt ez a legkevésbé sem érdekli. Menjek, hiszen szinte kívülről fújom a darabokat. Na ja, a darabok! A beéneklő próbán a 3-ból egyet nagyjából elpróbáltunk, egy másikba belekezdtünk, de a harmadikba már azt sem. A színpadon állva jöttem rá, hogy ezt még soha nem énekeltem a Zsuzsa kezére. ...Van ez így!

Most értem haza a Filharmóniáról. Dominik azért hívott, mert az Eötvös Péter vezényelt ma este. Bár már napok óta szenvedett a Dominik, hogy az egyik darab nagyon hosszú és depressziós (a zeneszerző öngyilkos lett) és fél, hogy elalszik, gondoltam ezt meg kell hallgatni! A koncert első fele nagyon jó volt. A Második felében volt AZ A bizonyos darab. Az 1960-as években komponálta egy német zeneszerző. Modern, elektronikus "zene". Kb 75 perces volt, és tényleg borzasztó. Ami érdekes volt, az a 4 kórus. Nekik lehetetlen hangfüzéreket kellett énekelni. Annyira atonális volt (bocs, ha szakbarbár vagyok), hogy mindenkinél volt hangvilla, és folyamatosan "villáztak". Ezen kívül volt még egy szoprán és egy bariton szólista, 2 pasi, akik prózában szavaltak valamit, meg persze a zenekar, de csak mutatóba. Összesen 4-szer szólalt meg a zenekar az egész darabban. Ez kb 10 hangot ölelt magába, és ez max. 2 perc volt. De a mandolinos ember azt hiszem, csak egyszer pengetett. És persze folyamatosan mentek a felvételek. Egyszer magyar szavakat is felfedeztem. Az egész darab egy hatalmas zaj volt. Néha megszólalt néhány ütem jazz-betét is. Az egészen felüdülő érzés volt. Ez a szekció egy trombitából, szaxofonból, bőgőből, dobból és zongorából állt. (Talán megtanulom értékelni a jazz-t is!) Érdekes volt látni, ahogy az öreg nénik és bácsik Búcsúszinfónia-szerűen távoztak a nézőtérről. Láttam, hogy a Dominik is ezt lesi, amikor épp nem a harmadik szomszédjával beszélgetett. Egyébként nagyon hősiesen tűrték. Nem is értem, hogy miért nem vittek be magukkal könyvet. Igazán olvashattak volna! A nézőtérnek csak egy kis része van a hátuk mögött...! :P

Az elmúlt néhány percben/órában/napban sok pozitív ill. negatív csalódás ért engem. Nézzük időrendben!

Néhány hete vettem egy rádiós ébresztőt a Lidlben (akciósan), aminek annyi extrája van, hogy ki tudja vetíteni az időpontot a falra. Ez nem működött. Tegnap nagy levegőt vettem, összeszedtem minden bátorságom és visszavittem. Én a magyarokhoz vagyok szokva. Arra számítottam, hogy fél órákat kell bizonygatnom, hogy nem működik és legalább hadd vásároljam le az árát. Legnagyobb meglepetésemre csak annyit kérdeztek, hogy: Tönkrement? Mondtam, hogy igen. (Nem akartam magyarázkodni, hogy sohasem működött.) Erre a pénztáros néni benyomott valamit a kasszán, aláírtam egy papírt, majd visszaadta a pénzt. Én meg alig hittem a szememnek/fülemnek, hogy fél perc alatt elintéztem ezt! Hát igen - gondoltam - ezek németek!

Tegnapelőtt (csütörtökön) voltam íróasztalt venni, mert az az asztal, ami itt van, a Lacikáé lesz. Így néznem kellett egy újat (Szilviék fizetik). Már a sokadik (török antik bútor)boltban jártam, amikor találtam egyet, amit nem 200-300 euróért akartak rám sózni, hanem 100 alatt volt bőven. Azt ígértem, hogy pénteken megyek vissza. Ez sajnos elcsúszott ma ebéd utánra. Az asztalt megvettem, ki is fizettem, házhoz is szállították egy órán belül. Legnagyobb meglepetésemre jön az eladónő, hogy menjek és segítsek neki. Mi ketten hoztuk be az asztalt, a - dagadt - pasi meg ott ült a volánnál és dirigált. Azt hittem, hogy hozzávágok valamit! Kicsit furán éreztem magam, hogy két nő cipekedik, egy hájpacni pedig ül és nézi. Grrrrr.... ezek sem európai kultúrából valók - azt hiszem. (Remélem, hogy egy német nem tenne ilyet! A tegnapi után nagyot csalódnék. De azért szeretjük a törököket is, csak ... !!! :-) )