Ma görkorizni voltam Lacival a közeli játszótéren. (Sajnos Jankó korcsolyája nem került elő, pedig ő is szívesen jött volna, de kori nélkül sehová sem akart menni.) Gondolkoztunk azon, hogy a Nóri korijával megyek, de hiába, mert a 40-es kori elég kicsinek bizonyult a 39-es lábamra... (Ez biztos valami kínai számozás lehetett.) A játszótéren felöltöztettem Lacit: kori a lábára, térdvédő, könyökvédő, csuklóvédő. Öltöztetés közben azon morfondíroztam, hogy minek ennyi biztonsági felszerelés. Nem olyan nagy ez a gyerek, hogy veszélyeset essen. Miután elkészültünk, felsegítettem Lacit a padról, hadd furikázzon. A következő pillanatban a földön volt. Ekkor kezdtem sejteni, hogy mégsem fölösleges ez a sok védőfelszerelés, sőt talán kevés is. A következő kb. másfél órában feltörölte az egész játszóteret a gatyájával, meg minden bőrfelületével, ami kilógott a ruhája alól. Mutogatta is nekem a kezét, hogy milyen piszkos.
A nagy korcsolyázás után leültünk egy padra és néztünk 4 fiút, ahogy fociznak, kosaraznak, vagy épp a kettőt ötvözik: próbálnak kosarat rúgni. Németül beszéltek, de Lacika mondta, hogy valahogy máshogy beszélnek, olyan furcsán. Mondtam, hogy az egyik fiú biztosan török, lehet, hogy a többi is külföldi. Erre Laci közölte, hogy az összes török. (No, ennyit az 5 éves Lacika rasszizmusáról, - gondoltam - pedig az óvodában az óvónők és óvóbácsik között is van török, arab stb.)
Majd talált (Laci) egy 10 centest egy esőcsatornában. Nagyon megörült a szerencséjének, ezért hazafelé folyton azt leste, hogy hol talál még pénzt. (Érdekes volt azt látni rajta, hogy amíg nem volt semmije, eszébe sem jutott, hogy keressen. Amikor pedig rábukkant a pénzre, még többet szeretett volna. Sajnos így megy ez a felnőtt társadalomban is...)