Ejj, de régen írtam már!!! Azóta voltam Otthon is. Ott(hon) is csupa izgalmas dolgok történtek velem. Pl.: Nagyhétfőn gondoltam benézek Vándorra. Írtam a Zsuzsának (karnagy) egy sms-t, hogy lesz-e próba. Fél perc múlva felhívott, hogy próba ugyan nem lesz, de este 6-ra menjek a MüPába fellépőruhával és 3 (adott) kottával. Kérdeztem, hogy mi ez a nagy felhajtás. Kiderült, hogy Nemzetközi Kórusverseny van, és indult a kórus vegyeskari kategóriában. Én próbáltam mentegetőzni, hogy már nagyon régen énekeltem utoljára, de a Zsuzsa finoman értésemre adta, hogy őt ez a legkevésbé sem érdekli. Menjek, hiszen szinte kívülről fújom a darabokat. Na ja, a darabok! A beéneklő próbán a 3-ból egyet nagyjából elpróbáltunk, egy másikba belekezdtünk, de a harmadikba már azt sem. A színpadon állva jöttem rá, hogy ezt még soha nem énekeltem a Zsuzsa kezére. ...Van ez így!

Most értem haza a Filharmóniáról. Dominik azért hívott, mert az Eötvös Péter vezényelt ma este. Bár már napok óta szenvedett a Dominik, hogy az egyik darab nagyon hosszú és depressziós (a zeneszerző öngyilkos lett) és fél, hogy elalszik, gondoltam ezt meg kell hallgatni! A koncert első fele nagyon jó volt. A Második felében volt AZ A bizonyos darab. Az 1960-as években komponálta egy német zeneszerző. Modern, elektronikus "zene". Kb 75 perces volt, és tényleg borzasztó. Ami érdekes volt, az a 4 kórus. Nekik lehetetlen hangfüzéreket kellett énekelni. Annyira atonális volt (bocs, ha szakbarbár vagyok), hogy mindenkinél volt hangvilla, és folyamatosan "villáztak". Ezen kívül volt még egy szoprán és egy bariton szólista, 2 pasi, akik prózában szavaltak valamit, meg persze a zenekar, de csak mutatóba. Összesen 4-szer szólalt meg a zenekar az egész darabban. Ez kb 10 hangot ölelt magába, és ez max. 2 perc volt. De a mandolinos ember azt hiszem, csak egyszer pengetett. És persze folyamatosan mentek a felvételek. Egyszer magyar szavakat is felfedeztem. Az egész darab egy hatalmas zaj volt. Néha megszólalt néhány ütem jazz-betét is. Az egészen felüdülő érzés volt. Ez a szekció egy trombitából, szaxofonból, bőgőből, dobból és zongorából állt. (Talán megtanulom értékelni a jazz-t is!) Érdekes volt látni, ahogy az öreg nénik és bácsik Búcsúszinfónia-szerűen távoztak a nézőtérről. Láttam, hogy a Dominik is ezt lesi, amikor épp nem a harmadik szomszédjával beszélgetett. Egyébként nagyon hősiesen tűrték. Nem is értem, hogy miért nem vittek be magukkal könyvet. Igazán olvashattak volna! A nézőtérnek csak egy kis része van a hátuk mögött...! :P