4 hónap Linzben

Az elmúlt napokban nagy izgalmak voltak a kóruskám életében. (Egész pontosan nem az enyém, csak oda járok énekelni.) Jött egy dán kórus, ráadásul közös koncertet is adtunk. Már hónapok óta erre az alkalomra készültünk. Azt hiszem, minden nagyon szuper volt! A koncerten szépen énekelt mindenki, voltak (külsős) szólisták, volt zenekar és persze eszem-iszom, dínom-dánom.... (he-he!)

Nagyon praktikusan volt megoldva, hogy könnyen tudjunk kommunikálni: mindenki kapott egy fa ruhacsipeszt, amire rá volt írva a neve. Ez volt kvázi a névtábla, de valahogy mégis kicsit barátibb vagy közvetlenebb volt így, mint "hivatalos" névtáblával, ami kicsit konferencia-szagú lett volna.

A tegnapi koncertre elhívtam egy pár osztálytársamat is, Daeyoung (a kóreai) el is jött. Küldött 1-2 fényképet ma a tegnapi eseményről. Valószínűleg kirakom őket, hogy a T. Olvasók is megcsodálhassanak. Tessék, itt van!

Persze éneklés után volt pletyi, meg minden, ami kell. Azt hiszem, nem vagyok túl jó kerítőnő. Egy Franka nevű lány (ő is kórustag) figyelmébe ajánlottam a basszus szólistát, de nem élt a lehetőséggel. Pedig szerintem tök jóképű pasi: magas, szőke, kék szemű (szóval tisztára übermensch), csak egy kicsit volt lófeje, és nem is volt annyira kopasz... Hihetetlen hogy mennyire válogatósak bírnak lenni a lányok!! (Na ja, én is. Ráadásul ha belegondolok, nekem nem is tetszenek az übermensch-ek...)

Ma suli után hívtak a fiúk, hogy menjek velük ping-pongozni. Mentem, mert végülis nem siettem sehová. Pusztán az ütők száma (2) volt gond, merthogy 5-en voltunk: Daeyoung (kóreai), Sergej (orosz), Hasan (török), Markus (svéd) és én. Azt találta ki Markus, hogy a nyertes marad a pályán, s a vesztest cseréljük. Rövid meccseket játszottunk, csupán néhány ponttal. Az első körben mindenkit mócsingra vertem. (Ezt a mócsing kifejezést otthon szoktuk használni egymás között, amikor - 21-es meccs esetében - 10 alatt van bőven a vesztes pontszáma.) A következő körben pedig én voltam mócsing. A végén már azon röhögtem, hogy nagyon nagyok voltak a különbségek. Vagy nagyon kikapott valaki, vagy nagyon nyert. És itt be kellett látnom, a szerencse forgandó... Vagy inkább szélirány függő?? Persze lehet, hogy csupán ez volt nekem/nekünk kedvező(tlen).

Hirtelen jött az ötlet - a gyerekektől - miszerint grillezni akarunk. Gyorsan elő is kaptuk a hozzávalókat, előkészítettük a sütnivalót, majd az egész menüt betermeltük. És már el is mosogattam! :-) A tegnap sütött tortámat is bedobtam a közösbe. Abból sem maradt egy morzsa se'... (A receptért sógornőmnek jár a hála, mert tőle kaptam szülinapomra. Természetesen nem csak ezt az egyet, hanem még 49-et mellé!)

Az elmúlt napokban kb. napi kétszer hallgatok meg egy lemezt (Nikola Parov - Herczku Ágnes: Megéred még) - ezt is szülinapomra kaptam - és megihletett az egyik szám. Ebben az ihletett hangulatban fényképezőgépet ragadtam és szétlőttem a kertet, ami egyébként gyönyörű, mert tele van csodaszép virággal. (Kár, hogy nem értek hozzá... - mármint a virágokhoz... meg a fényképezéshez...)

Talán többen tudják, hogy kb. 1 hónapja kaptam egy defektet. (Csak biciklivel voltam, így nem súlyos!) Mgcsináltattam és 1-2 hét múlva jött a következő. Azt nem csináltattam meg azonnal. De most igen! Nagyon rendes volt a szerelő: ott kellett állnom, amíg szerelt és nem fogadott el pénzt. Kicsit zavarban voltam, bevallom. Az az igazság, hogy én is ott akartam állni mellette és nézni, hogy mit művel, hiszen (mint egyszer nyáron megtanultam) egy hangszert sem hagyunk ott a hangszerésznél - kivéve ha generáloztatni visszük. (Szóval kaptam egy új gumibelsőt ajándékba.)

Tegnap jöttem vissza Berlinbe. Otthon voltam húsvétolni. Jó volt, érdekes volt, néha szomorú...

Most viszont indul a nagy egészség-projekt! Sajnos súlyos következményei lehetnek a nagy húsvéti lakomáknak... :S

Kb. 2 hét után tegnap ment először iskolába a Lacika. Szegény tüdőgyulladással feküdt (vagy épp rosszalkodott) itthon. Állítólag nagy ováció fogadta, amikor belépett az osztályba. Az az igazság, hogy az utolsó napokban már ő is nagyon iskolába akart menni.
Hétfőn még éppen itthon volt és én vigyáztam rá - már amennyire vigyázni kell egy betegen számontartott kisfiúra. Hogy ne unatkozzon, sétáltunk egy picit. Épp egy hajó tisztította a csatornát: az iszapból különböző tárgyakat emelt ki, pl. több biciklit, mosógépe(ke)t vagy tűzhelye(ke)t (nem láttuk rendesen). Jó játék volt, hogy megpróbáltuk előre kitalálni, hogy mi lesz a következő tárgy. Én ugyan vártam azt a kanapét, amit télen a jégen tologattak, de az nem került elő. Viszont utólag jöttem rá, hogy ha bicikli is volt a fenéken, akkor lehet, hogy egy ember is volt valahol... no de ebbe jobb nem belegondolni!
Most meg épp építkeznek a csatornán tőlünk nem messze. Itt áll egy nagy (uszály szerű) hajó, és nagyon dolgoznak darukkal és egyéb szerszámokkal.