Azt hiszem, hogy a családom valahogy genetikailag nem alkalmas a növények felismerésére. Az egyik nagypapám szokta mesélni, hogy ő egyszer bukott az egyetemen: növénytanból. Azóta úgy gondolja, hogy nem is igazi egyetemista az az ember, aki sohasem utóvizsgázott. Nos ennek a nagypapámnak van egy fia (pontosabban kettő, de ez most lényegtelen), és ez a bizonyos fiú az én apukám. Mivel ő állatorvos, neki is volt dolga valamilyen formában a növényekkel (takarmánytan, talajtan). Egy pár éve vele esett meg az, hogy Anyu kérte, hogy vegyen salátát. Haza is állított egy fej káposztával. Röhögtünk egy jót, majd helyrehozva a hibáját, visszament a boltba, és hazahozott mégegy fej káposztát. Azt hiszem, azóta nem nagyon vállalkozik ilyen akciókra.
Ma én is eljátszottam a magam hülyeségét. Úgy emlékeztem, hogy a Szilvi bazsalikomot szokott a hal mellé tenni. Csodálkoztam is, de gondoltam, hogy megismerem én azt a füvet! El is mentem a Lidlbe, és rettentően örültem neki, hogy pont szembe jött velem egy rakás bazsalikom és nem kell elkutyagolnom a Karstadtba. Csodálkoztam, hogy milyen nagyok a levelei, meg a szaga is mintha más lenne, de biztos valami nagyranőtt fajta ez, a múltkori meg csak olyan kicsi. Ki tudja?? Hazajöttem, és egy villámbeszélgetés alkalmával megkérdeztem, hogy mi az a növény, amivel a halat süti, de mire végigmondtam a kérdést, beugrott, hogy a helyes válasz a kakukkfű!! Így aztán jót nevettem magamon, és rájöttem, hogy apám lánya vagyok.
Állattanból nem tudom, hogy hogyan muzsikálnék. Ma kicsit rendbetettem a kertet, mert elég mocskos volt, többek között egy galamb tetem is hónapok óta itt hevert. Nem maradt szegény jószágból semmi, csak egy kis toll, meg egy láb. (A másikat nem találtam!!)
Ha már madár: az éjjel meghalt a gyerekek papagája, Robi. Szegény már kb. 2 hete nagyon beteg. Így most nagy a szomorúság a gyerekeknél. Még el kell temetni...