Tegnap este nagy nehezen sikerült összehozni egy találkozót Botonddal. Botond az egyik bátyám gimnáziumi osztálytársa volt, és még ma is nagyon jó barátok. Karácsonykor az éjféli misén futottunk össze és rácsodálkoztunk, hogy mindketten Berlinben vagyunk. Megbeszéltük, hogy mindenképp találkozni kell, s most sikerült. Négyen voltunk: mi ketten, Botond barátnője (Tania) és neki is egy barátnője. Végül egy moziban kötöttünk ki. A Same same but different című filmet néztük meg, de mivel este 10-kor kezdődött, beültünk előtte egy kávézóba kávézni-teázni-dumálni. Kicsit nosztalgiáztunk, hiszen már kb 15 éve ismerjük egymást. Újra meghallgattam a régi történeteket, csínytevéseiket, no és persze az én családom is téma volt... Persze meg akartam örökíteni magunkat fényképen, de a szokásos - kicsit kapkodós - indulásban itthonmaradt a gép.
Egyébként Botond hivatalosan a doktoriján munkálkodik itt Berlinben, de lényegében oldalbordai okokból Rostock-ol erre.
Amúgy a film tetszett, de még mindig úgy érzem, hogy nem tudom elképzelni, hogy más nemzetiségű legyen a párom. Teljesen más a nyelv, kultúra stb. (A film lényegében erről is szól.) Szerencsére ez a veszély engem nem fenyeget, hacsak el nem megyek valami arabbal vagy dél-amerikaival... :P (De ilyennel nem viccelünk!) És persze ezt is pont a Botondnak fejtettem ki utána... (Tania indiai.)
Negyed 1-kor végeztünk a moziban, s fél 2-kor már csörgettem a Botondot, hogy nyugodjon meg, mert hazaértem. (Kicsit aggódott, de nem lehet egyszerre 3 nőt hazakísérni!)
