Pár perce kaptam a hírt, hogy a felső szomszédom - Frau Noack - ma délben Hazament. Isten nyugosztalja! Azt hiszem, most sokkal jobb neki, mint eddig volt.
Ma délelőtt nem volt jól. Az ápoló, aki vele volt (kb fél éve már 24 órás felügyelet alatt van) végül - Frau Noack akarata ellenére - kihívta a mentőket. Mire kiértek, addigra elaludt.
Azt hiszem, hiányozni fog a mozgás a fejem fölött. Már nem csörög a csillárom, ahogy keresztülgurul a kerekesszékkel a szobán (bár az utóbbi időben nem mászkált), már nem recseg a padló a fejem fölött, ahogy jönek-mennek az emberek a lakásban, már nincs több izgalom...
De az a legszomorúbb, hogy nem lesz, aki emlékezzen rá, csak mi, a szomszédjai, meg talán az a néhány ápoló, aki nála járt. Nincs semmilyen rokona, teljesen egyedül volt. De hiszem, hogy most már nincs többé egyedül! Ég Önnel, Frau Noack!!
Nem hagyhatom ezt a bejegyzést idézet nélkül! Kell a lelkemnek.
"Köszönöm azt, hogy vársz a Mennyben,
s hívogató szód rám talál.
A sugaras, kék végtelenben
köszönöm azt, hogy nincs halál."
(Bede Anna: Fohász)
