Holnap hazaugrom bő 1 hétre. 2 esküvőre vagyok hivatalos, ill. zenélnem kell ott... Elvileg otthon már gőzerővel próbálnak az e hét szombatira. Én majd beugro(c)k. A másik a következő héten lesz. Az még arrébb van.

Egész nap igyekeztem pakolni, de nem ment. Eddig mindig az volt, hogy este összedobáltam a cuccokat, de ma nem tudom, hogy mi ütött belém. Képtelen vagyok összeszedni magam és a cuccaim. Csak a hangszert ne hagyjam itt! Nem lenne jó vicc. [Eszembe jutott egy vicc. Ez most egy kis önirónia. Hogy focizik a leprás? - Összeszedi magát.]

Képtelen vagyok egyszerre 3 dolgot csinálni: ezt írni, valami idióta filmet nézni és valakivel csetelni otthonról. Talán az egyik unokatesóm. 1 kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor kapcsoltam be itt Berlinben a TV-t. Szóval képben vagyok ám!!

Na, ma majdnem akciózott egyet a Jankó. Délután felhívtak, hogy el kéne vinnem valahova a Jankó kabátját, mert benne van a bicikli zárjának a kulcsa. El is vittem a megbeszélt helyre, majd a Jankó perceken keresztül keresgélt a kabátjának különböző zsebeiben. Már azt hittük Dominikkal, hogy egy harmadik helyen van az a kulcs, amikor végülis meglett. Én már lélekben készültem a következő menetre.
Aztán rájöttem, hogy tömegben nem nagyon lehet bringázni. Nehéz olyan lassan menni, meg kerülgetni az embereket.

Vége van a filmnek. Lassan megyek aludni, mert közel van az az ébresztő...

(Ennek itt most semmi éreleme sincs!)