4 hónap Linzben

Nagyszerű volt, ahogy általában!

Bár már az odaút is izgalmas volt, a koncert mindent kárpótolt. Olyan sötét volt, hogy az orromig alig láttam. A folyó mentén (valójában csak csatorna, de én folyónak hívom) akartam menni, de a sötétben elveszett mellőlem. Szerencsére borzasztóan segítőkészek voltak a biciklisek. Aztán volt egy szakasz, amikor a járdán mentem, mert nem tudtam egész pontosan, hogy hol kell lekanyarodni. Ekkor jött egy udvarból egy kocsi. Egyértelműen ki akart kanyarodni az útra. Lassan "csurgott", gondoltam átmegyek előtte. De nem lassított. Sőt, mintha picit gyorsabban jött volna. Pár centin múlott, hogy elslisszoltam előtte, közben a hátam mögül egy éktelen női visítást hallottam: "Max! Maaaax!" Hátrafordultam, hogy megnézzem magamnak a szenya sofőrt, aki majdnem elütött, de NEM VOLT SOFŐR A KOCSIBAN(!!). Akkor rohant oda egy pasi, feltépte az ajtót és beletaposott a fékbe. Csak ezután tűnt fel, hogy valójában rá se néztem a sofőrre, mielőtt át akartam vágni előtte. Igaz, nézhettem volna, ha lett volna kit! :)

A koncert előtt másfél órával értem oda, hogy átvegyem a jegyem. Már akkor ott volt 15-20 néző. Közben folyamatosan szállingóztak az emberek. Végül szinte telt ház volt. Csupán 1-2 szék maradt üresen a leghátsó sorokban. A terem kisebb volt, mint a Zeneakadémia nagyterme. Disznóság a németek részéről, hogy nem lehet kamerázni!

8 után kezdett játszani az ír előzenekar, a Máirtín O'Connor Band. Kb háromnegyed órát játszottak. Amikor bemondták volna, hogy mi lesz az utolsó szám, valaki beletapsolt, jelezve a megkönnyebbülését a hírtől. Az egész közönség egy emberként hördült fel, ezzel rendreutasítva a kis szemtelent. Hogy őszinte legyek, szívemből szólt az az "egyéniség". (Brian élete után szabadon.) Ugyanis én nem azért mentem oda, hogy az íreket hallgassam (akik egyébként nagyszerűen játszanak), hanem azért, hogy a Tommy szórakoztasson.

Tehát 9-kor jött Tommy. Kb. 3 blokk volt. Az elején elnyomta turbó tempóban az összes "kötelező" darabot. (Windy and warm, Guitar boogie, Beatles Medley...)
A második blokkban unplugged játszott. Egészen másképp szólt így a Classical gas, Angelina stb. Azt hiszem, először hallottam az apukájáról a dalt, talán nem rég írta. Nagyon megható volt, és szörnyű érzés volt azután a taps. Egyszerűen úgy éreztem, hogy megölte a darabot. Azóta azt keresem a Youtube-on.
Végül a kevésbé sláger darabokat gitározta. Érdekes módon most nem gerjedtek a mikrofonok..
Hiányoltam az Initiation-t. Az ausztrál esőerdők hangulatát!
Közben mesélt pl. Chat Atkinsről, a barátságukról és arról, hogyan kapta meg tőle a C. G. P. címet (Certified Guitar Player). (Félreértés ne essék, itt mester és tanítványa barátságáról van szó!)
A legvégén visszajött a színpadra az ír zenekar és együtt is zenéltek pár számot. Az egésznek este 11 után lett vége.

Azt vettem észre magamon, hogy úgy vigyorogtam az egész koncert alatt, mint a vadalma. Szó se róla, nagyon élveztem!

Viszonylag gyors voltam: éjfélre már hazaértem. A hazafelé úton már nem akartak elütni az elszabadult autók - szerencsére.

Szóval összességében megérte, nagy élmény volt! Érdemes elmenni Otthon is! :D

Most egy picit magm ellen írok. Ma este megvettem egy jegyet a holnapi Tommy Emmanuel koncertre. Ismétlem: a HOLNAPI (!!) Tommy Emmanuel koncertre! Ez egyfelől szerencse, mert így el tudok menni rá (bénaság és trehányság az oka, hogy csak most vettem), másfelől pedig szégyen. Budapesten már hónapok óta elfogytak a jegyek (15-én lesz a koncert), esetleg a debrecenire még van esély, ha valaki lemaradt. Itt pedig egy nappal előbb vígan tudok venni. Az is igaz, hogy csupán a legolcsóbb kategória jöhetett szóba nálam...

Viszont arra felkaptam a fejem, hogy ez a koncert sehol sem volt hirdetve. Sehol egy plakát, reklám, szórólap (még a jegyirodákban sem!), ellenben mindenhol ott lóg a Ben Hur Live. Nem mintha ellene szólnék, biztosan szenzációs az is, ráadásul egy közeli ismerősöm és sok más magyar is szerepel benne. De annak a reklámjára bezzeg futja... Épp csak megszakad a szívem, hogy a világ legjobb gitárosát nem látom itt - sem - az óriásplakátokon. Vagy lehet, hogy csak szűk körben ismert? Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesz tele holnap a nézőtér! Milyen vicces lenne, ha én lennék ott egyedül...! ;)

A múlt hétvégén, ami Magyarországon hosszú hétvégének számított, itt járt két tesóm és a "tartozékok". Sajnos itt nem volt szünet a péntek... De nagyon örültem az érkezésüknek!

Jó volt együtt enni, inni, főzni, nevetni, játszani, biciklizni, várost nézni, beszélgetni... és aludni. Bizony, nem engedték, hogy a kisszobámban egyedül aludjak. Át kellett költöznöm nekem is a nagyszobába. Nagyon kellemes volt a nyári táborok hangulatát felidézve, viszonylag szűk helyen, sokan együtt szunyókálni.

Első este majd' meghaltunk, úgy nevettünk. A többi este fáradtan rogytunk a vacsorához a városnézés után. Pedig nem is indultunk korán... :)

Juli kifejtette, hogy sokkal hangulatosabb lenne a lakás, ha egy kis rendetlenséget tartanék. Meg telepakolnám virággal, meg képekkel... Én pedig körbenéztem, és tényleg tök kopárak a falak. A virágokkal az a bajom, hogy kiszáradnak, a rendetlenséggel pedig az, hogy itt valahogy képes vagyok rendet tartani. Otthon nem. Nem tudom miért.

Egy-két képet feltöltöttem, de nem tudom elforgatni. (A panaszkönyvet már leadtam. Eredmény néhány hónapon belül...)

Tegnap hajnalban hazamentek innen a spanyol vendégek (Manuelo és Pilar). A Szilvi bartátai, itt aludtak nálam. Előző este megvitattuk, hogy szép hely ez a Berlin, csak hideg. Spanyolorzágban 20 fok van.
Tegnap éjfélkor megérkezett Isabell, aki már augusztusban is itt volt. Szinte az első mondata az volt, hogy hadd aludjon nálam, mert a fönti lakás olyan nagy és hideg. "Csak ma!" - mondta. Majd vigyorogva mondja nekem, hogy tippeljek, hány fok van Granadában. Mondtam, hogy 20, mire még szélesebb vigyorral az arcán közölte, hogy 25!

...És EZ a világ legnagyobb igazságtalansága!! Én itt ráfagyok a biciklire, más meg rövidujjúban mászkál. Letettem a szent esküt, hogy ha valaha mégegyszer elmegyek Otthonról (nem valószínű, hogy lesz ilyen), akkor az Egyenlítő környékére megyek, mert ott szépen süt a nap és meleg is van.

Egyébként Isabell még mindig itt tanyázik a szomszéd szobában és esze ágában sincs fölmenni. Mondtam neki, hogy csütörtökön takarítani akarok, mert jönnek a testvéreim látogtóba, erre azt mondta, hogy akkor szerdán (holnap) fölmegy, hogy legyen itt hely. Gyanítom, hogy amint fölszabadul itt A hely, rögtön visszajön...
Ilyenkor rádöbbenek, hogy mennyire rugalmatlan vagyok. Eltervezek valamit, és nehezen viselem, ha beleköpnek a levesembe. De mégis úgy gondolom, hogy nekem van igazam. Itt az Isabell, akinek nincs senkije. Hogyne lenne rugalmas?!?! Azt csinál (akkor és ott), amit éppen akar, mert csak magáért felelős, senki másért. ["...akit szeretsz, az törvényt szab neked!" És itt a közvetlen családról beszélek.] De én jól érzem magam a "törvényszabóim" között! Ez így van jól...! :)
 

Na, ezt megkaptam! Szesz azt mondja/írja, hogy inkatív a blogom. Ez igaz, hogy most kicsit inaktív, de annak idején igenis aktív(abb) volt! ("Az annakidejénről beszélj!!" - by Lázár Ervin) De ez az otthoni aktivitásommal fordítottan arányos. 1-2 dolgot megosztok.

Mindkét esküvő lezajlott. A barátnőmé nyugis volt, mert mi csak "haszonélvezői" voltunk az ünnepségnek. (Magyarul jó nagyokat ettünk, beszélgettünk, játszottunk és táncoltunk is egy keveset.) A legjobb nászajándék egy kecske volt. Állítólag pár napon belül visszaadták, mert nem bírtak vele.
Az unokatesómét már kicsit nehezebben élveztük, főleg a megelőző napokat. Maga az ünnepség szép volt, csak a körülötte zajló események nem voltak zökkenőmentesek. De mindezek ellenére sikerült megszerezni, majd megtanulni egy - számomra - vad idegen népdalt az esküvő napján (mert a nászmisén el kellett énekelnünk), szintén sikerült lemosni és feldíszteni az esküvői autót az indulásig, és még a lakzi helyszínét is berendeztük az esküvő után éppen a násznép érkezése előtt. Ezen kívül apróbb bonyodalmak is megfűszerezték a NAGY napot, de igyekszünk tanulni a hibáinkból, és abban bízunk, hogy majd megszépülnek egyszer ezek az élmények. Talán.

Az esküvőszervezés mellett igyekeztem mindenkivel találkozni, aki igényt tartott rám, így csak magamra nem maradt időm. De ennek ellenére nagyon jó volt dumálni, táncolni, megismerni új embereket, és látásból/hallomásból ismerősöknek bemutatkozni.

Majd Berlinbe indulásom délelőttjén még gyorsan elmentem egy ismerősünk aranymiséjére, mert - ki hitte volna?? - ott is mi zenéltünk. Onnan vágtáztunk a reptérre, ahol a legnagyobb meglepetésemre senki sem állt a sorban, így lazán becsekkoltam a "check in" bezárása előtt kb. negyed órával.

Ja, és még egy nagyon fontos dolog! Kb. 10 centivel rövidebb a hajam. És tetszik az embereknek. (Ez most itt egy kis lelkiismeret nyugtatás, hogy ne csak a Matyi blogján legyen meg ez az infó. Nem örült neki.)