Hát, hogy is kezdjem... illetve ... fejezzem be?
Reggel 7:50-kor arra ébredtem, hogy sms-t kaptam, amiben ennyi áll: "10.45 körül érkezünk." Igazság szerint nem számítottam ilyen korai indulásra, így kénytelen voltam (utoljára!) kimászni az ágyamból, de furcsa mód nem kellett beágyazni, hiszen minek. Ez kicsit bezavart a rendszerbe: nem a megszokott rutin szerint kell cselekedni. Nem baj! Gyors reggeli: tegnapi ebéd maradéka. (Muszáj volt megenni, mert ételt nem dobunk ki!) Majd villám tempóban (utolsó!) mosogatás, és még be is kellett fejezni a pakolást. Na, ez eltartott egy darabig!
De hát minek is írok ennyit? Hisz' ebben semmi izgalom nincs! Nem is én lennék, ha nem történne velem valami bénázás! És íme, most ismét bizonyítok: lényegében kizártam magam a szobámból úgy, hogy beragadt a kulcsom az épület egyik bejárati ajtajának a zárjába. Szerencsére kívülről, így nem fagytam meg, de eléggé megugrott az adrenalin szintem. Idő közben próbáltam kitalálni, hogy ezt hogy adom elő a szüleimnek: "Sziasztok, jó, hogy jöttök! Már indulhatunk is! A cuccaim...? Azok maradnak a szobában...! Biztonságos, zárva van...! Majd a következő fuvarral jönnek... Mondjuk holnap..." Vagy valami hasonló... Kétségbeesésemben bekopogtam a szomszédomhoz, hogy segítséget kérjek tőle, de neki sem sikerült kirángatni a kulcsot a zárból. Utolsó reménységünk az volt, hogy hátha ki van írva Frau Konradnak egy elérhetősége. De nincs! A "hivatásos betörőket" (én már csak így hívom a zár szakértőket) pedig nem akartam kihívni, mert momentán nincs fölösleges 100 euróm erre. Végül még egyszer nekiálltam szapulni a zárat, és láss csodát!: kijött félig a kulcs!!! Már csak egy nagyobb lendület, és kitéptem a másik felét is! (Remélem a zárnak nem esett komolyabb bántódása!)
Végül az ígért időpontban megérkeztek a szüleim. Fél óra múlva már indultunk is. Hazafelé nem volt gond, délután 4-kor már a csomagokat vittük fel.
Utólag nézve azért hasznos volt ez a linzi tartózkodás. És jobb is volt, mint vártam. Úgy érzem, hogy sokat tanultam, sok új embert megismerhettem, akikkel jó volt együtt dolgozni. Talán ezek a kapcsolatok meg is maradnak! (Bár igazság szerint én elég béna vagyok a kapcsolatok megtartásában. Most itt az alkalom, hogy ezt megcáfoljam!) Csupán 1 hátrányát érzem a kinti életemnek: nem igazán látom át, hogy most mi lesz a tanulmányaimmal a továbbiakban. Remélem sikerül mindenből levizsgázni és elintézni a papírokat, de ez sok időt és szervezést igényel. Sajnos az ELTE-n nem tapasztaltam még olyat, hogy segítenék a diákokat, így alapjában véve nem számítok semmi jóra.
Azt nem mondom, hogy új élet és új kezdet előtt állok, de abban biztos vagyok, hogy nagyon izgalmas hetek várnak rám.
Akkor hát üdv mindenkinek Itthonról! ;)
