4 hónap Linzben

Ma kezdődött az "International Week" névre keresztelt egyhetes rendezvény itt az egyetemen. Kicsit zavaros a helyzet, mert elvileg minden óra meg van tartva, de el is vagyunk kérve ezekről. (Én speciel nem szívesen hiányzom, mert kicsit nehezen hozom be a lemaradást, mondjuk nyelvtanból.) Minden napra jut valami program, így aztán a bőség zavara tört elő - no de szerencsére nem olyan nagyon... Ma volt az International Café Hours nevű ingyen büfé. Minden erasmusosnak volt egy asztala, amire kihelyezhetett mindenféle infót a saját országáról, egyeteméről, és természetesen valami jellegzetes ételt is felkínálhatott. Volt aki kekszet hozott, más cukorkát, a görögök tzatziki-t (hogy is kell ezt helyesen leírni??) és valami aperitifet, a spanyolok valami omlett szerűséget, én pedig mákosgubát (itteni zsemléből). Aki arra járt, ehetett a kihelyezett ételekből. A "rendes" büfében pedig ingyen lehetett inni kávét vagy capuccinot, ami - mint többen megállapítottuk - valószínűleg nem véletlenül volt ingyen... Kb. se íze, se bűze nem volt.

A törökök hoztak valami kézre löttyintendő pacsuli parfümöt, amivel mindenkinek lelocsolták a kezét. (Korábban nem tudtam, hogy miért van olyan furcsa szaga az araboknak. Most már tudom!!) Eleinte csak olyan ez az illat, mint a legrosszabb fajta húsvéti locsolókölni - vagy tán' még annál is rosszabb?! De miután elmegy az "első" szag (mondjuk egy kézmosás után)...!! Ezt nem tudom mihez hasonlítani! De lemoshatatlan!! Még mosogatás után is megmarad! És ezek az emberek szerintem ezt használják dezodor helyett. (Mondjuk biztos egészségesebb és "zöldebb", mint bármelyik izzadásgátló, de a közvetlen környezetre nézve nem feltétlen kímélő.) Persze lehet, hogy csak az én orrom ilyen érzékeny. Csak azt nem értem, hogy miért a kezüket locsolják le vele? Beindult a fantáziám: mi van, ha valami durva "illatot" akarnak vele "hatástalanítani"? Pfúj, inkább bele se gondolok!

Ha lesz még érdekfeszítő program a héten, azt feltétlen megírom! ;)

Ja, még a hétvégéről: szombaton volt egy kis "vizsgám": meg kellett tanulnom 10 német gyerekdalt, s abból volt felmondás. Én 1-est kaptam!! :D (Itt az 1-es a legjobb jegy...)

Péntek este érkezett Aladár, hogy kicsit kipihenje a TDK-ját. Na jó nem, de így elég jól hangzik! :-) A szombati nappal kicsit pechünk volt, mert volt egy négy óra hosszú órám, s este egy ének. Csak ezután vágtunk neki a városnak, ami rettentően tetszik neki. Vasárnap kicsit felülről lestük meg Linzet, ugyanis felkirándultunk ahhoz a templomhoz, amit még szeptemberben néztem ki magamnak. Nagyon csinos kis része az Linznek! Hazafelé még tettünk egy nagy kört az erdőben. Csodaszép az ősz! Kis szívfájdalom, hogy végül nem mentünk be egy elektronikai múzeumba: a 20-25 eurós belépő elbizonytalanított mindkettőnket. Ma is egy olyan templomot néztünk meg, aminek még az 5. sz.-ban épült az alapja. Közben kiadta az utasítást a főnök, hogy mi mindent kell még feltétlen megnéznem itt - egyedül vagy másokkal. Délután pedig hazavonatozott. Már most hiányzik! És nem (csak) azért, mert kapkodva indultunk és itt maradt minden mosatlan edény... :D

Már lassan 2 hónapja vagyok itt, de még nem láttam egy ellenőrt sem a helyi BKV-n (LINZ AG). Igaz, nem utazom keresztbe-kasul naponta a várost, de az elődeim azt mondták, hogy sűrűn járnak. Ma volt szerencsém összefutni velük. Egész pontosan egy ajtóval arrébb akartam menni a buszon (amivel 1 megállót mentem), de láttam, hogy ott "nagy munkában" van egy fontosnak tűnő ember. Éppen adatokat rögzített. No, gondoltam, most nem megyek oda haverkodni, de mire visszafordultam, előttem állt egy "kedves és intelligens arcú szőke szépség", aki odaböffentette, hogy "Ticket bitte!". Hirtelen végig kellett gondolnom, hogy most hol is van a micsodám, de aztán elővarázsoltam neki. Neki, aki jól megnézte az érvényességi dátumot, majd egykedvűen biccentett, hogy minden rendben. Miután leszálltam a buszról, azon tanakodtam, hogy vajon miért ilyen mogorva az összes ellenőr? Mintha meg lennének bántva. De végül is nem lehet könnyű nekik sem, mert mindenki, akikkel csak találkoznak, utálja őket. Nem mondom, én sem vágyom a közelségükre és a társaságukra...! Pechük van, mert utálatos a munkájuk. Na mindegy, ez nem az én problémám. Amúgy egész jól álcázták magukat, mert nem tűntek tipikus ellenőrnek. Vagy csak még meg kell tanulnom, hogy itt milyen a tipikus ellenőr.

No, már megint eltelt egy hét, vagy még több is...! Azóta szorgalmasan járkálok az óráimra (azt hiszem a magánének a kedvencem - a fene se gondolta volna ezt 8 évvel ezelőtt!), és mint kiderült, az Erasmusosokkal is van közös szemináriumom. (Azt hittem, hogy elfelejtettem felvenni Erasmusos órát, de ezek szerint nem.) És még tesizni is eljutottam majd' minden nap! (Olyan izomlázam van...!!)

Tegnap este voltunk egy páran orgonakoncerten. Nagyon tetszett. 12 Bach mű: preludium és fúgák, ill. korálok. A műsor nagyon okosan volt a kezünkbe adva: minden műről írtak 1-2 mondatot. Ettől szinte személyesebb volt az egész. Szerintem ellophatnánk az ötletet!

Más téma:
Számomra mindig problémát okozott, hogy a konyhában dohányoznak. Tegnap vettem észre egy kis piktogramot a konyhaajtón, miszerint az dohányzó helység. Ma végigjártam az épület mind a 9 emeletét, s meglestem, hogy melyik ajtóra mit tettek ki. Szerencsére csak 3 dohányzó konyha van az épületben! Az viszont pech, hogy az egyik pont itt van. De sebaj, majd rohangálok az emeletek között! Úgyis csak főzni járok oda... meg a testmozgás sem árt evés előtt...!

Ma nem ismerek magamra! Megírtam egy házidogát, aminek jövő hét vasárnap a határideje. Azt hittem, hogy hosszabb idő, míg elkészülök vele, de amúgy sem lenne időm ilyesmikkel foglalkozni 1 hét múlva! :) (Na, vajon miééért??)

Az elmúlt hetet Otthon töltöttem és a boldog semmittevés mámorában úsztam. Ebből tegnap este ocsúdtam fel csupán, ugyanis rádöbbentem, hogy mi mindent akartam még Budapesten elintézni. Hát az utolsó órák - szokásomhoz híven - nem épp a "boldog semmittevés mámorában" teltek: kapkodás, pakolás ezerrel.

Hajnali ébresztő, a reggel 7 órás vonathoz villamosozás, búcsúzás, 5 óra zötykölődés közben rádöbbenés, hogy a fogyatékkal élőknek (és várandósoknak) fenntartott helyen ülök (utólag mintha lettek volna megértő pillantások...), de üsse kő, Bécstől tömegnyomor a vonaton, örültem, hogy széken ülök és nem a földön, rohanás a koliba, gyors kajálás közben órarend csekkolás, majd újabb meglepetés: ma 20.45-ig ülök az egyetemen (délután 2-től). Nem baj, majd csak lesz valami, csak ne lennék ilyen fáradt!

Matekóra: egyesek a gyerekeiket hozzák be (nyilván péntek délután már nem tudta hová tenni, így behozta az anyuka: tündériek, meg se nyikkannak a 3 órás foglalkozáson), míg mások - nyilván hasonló okokból kifolyólag - az ölebükkel érkeznek. A tanár kicsit meglepődik, de rezzenéstelen arccal folytatja a mondanivalóját. Végül az ebbel se volt semmi gond. (Lehet, hogy ő is szokva van a gazdi hasonló elfoglaltságaihoz?)

Ének módszertan: rendes hapsi, teljesen jól érthető, örült nekem (mint Erasmusosnak), aranyos csoport, minden happy, 3 hét múlva (az utolsó órán) "vizsgázunk": 10 dalt kell kívülről megtanulni. A kedves csoporttársaim igencsak megsajnáltak, hogy én hogyan fogom ezeket az akadályokat teljesíteni. Mondtam nekik, hogy emiatt ne fájjon a fejük, majd csak megoldom valahogy! :P

Csak tudnám, hogy miért érzem azt, hogy egész nap csak rohanok, holott egész nap csak ültem?! :D